JÁTSZVA MEGELŐZNI

2010. szeptember 23., csütörtök

Játszótér minden kerületben

Tarlós: minden kerületben épül "máltai" játszótér

 

A következő négy évben minden budapesti kerületben épül majd a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) üzemeltetésében működő játszótér - közölte a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje hétfőn, amikor ellátogatott egy óbudai "máltai" játszótérre.
2010.09.20 17:47MTI
Tarlós István az MTI kérdésére elmondta, megválasztása esetén azt szeretné elérni, hogy valamennyi kerületben legalább egy máltai játszótér épüljön.

Az ehhez szükséges forrásokat a fővárosi önkormányzat biztosítaná, míg a játszóterek üzemeltetését az MMSZ vállalja magára. Közölte, büszke arra, hogy a már átadott hét budapesti máltai játszótér mindegyike az általa korábban vezetett III. kerületben épült fel, és közülük hat még az ő idejében.
Elmondta, a máltaiak 1998-ban a "játszva megelőzni" gondolat jegyében indították el a közösségépítő programot, amelynek lényege, hogy a biztonságos, őrzött, bekerített játszótereken különböző korcsoportoknak nyújtanak játszási lehetőséget, tartanak foglalkozásokat szakemberek, köztük játékpedagógusok vezetésével.

Elmondta azt is, hogy a máltai játszótereken egy épületet is emelnek, ahol télen vagy rossz idő esetén is tarthatnak foglalkozásokat; mosdót és baba-mama szobát is biztosítanak.
A MMSZ ügyvezető alelnöke, Győri-Dani Lajos az MTI kérdésére arról beszélt, hogy az óbudaihoz hasonló játszóterek megépítése - ha azon épület és sportpálya is van - mintegy 150 millió forintba kerül.
Elmondta, hogy a máltai játszótereket éjszaka őrzik, nappal pedig folyamatosan jelen vannak, így valószínűleg kevesebbe kerül a fenntartásuk, mintha nem vigyáznának rájuk, és rendszeresen fel kellene újítani őket. Jelezte: egy-egy játszótér üzemeltetése évi 10-12 millió forintba kerül.




Magyarországon jelenleg 13 máltai játszótér működik, köztük hét a fővárosban, a III. kerületben.

Hír innen:
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/78339/1/belfold/Tarlos_minden_keruletben_epul_maltai_jatszoter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése